Van egy furcsa fájdalom, amelyet sokáig nehéz volt megnevezni. Az ember ugyanott él, ahol korábban, mégis úgy érzi, mintha valami elveszett volna. A gyerekkori patak kiszárad. A régi erdő helyén építkezés kezdődik. A nyarak elviselhetetlenül forróvá válnak. A kertben más madarak jelennek meg, vagy éppen eltűnnek a régiek. A táj, amely valaha otthonosságot adott, lassan idegenné válik.
Erre az érzésre használják a solastalgia kifejezést. Lényege, hogy az ember nem feltétlenül hagyja el az otthonát, mégis veszteséget él meg, mert a megszokott környezet megváltozik. Nem klasszikus honvágy, hiszen nem távol vagyunk az otthontól. Inkább az otthon változik meg annyira, hogy már nem adja ugyanazt a lelki biztonságot.
A klímaváltozás mentális egészségre gyakorolt hatásait a WHO is fontos területként kezeli. Egy 2022-es szakpolitikai összefoglaló kifejezetten a klímaváltozás és a mentális egészség kapcsolatát tárgyalta, és ajánlásokat fogalmazott meg a mentális egészségügyi hatások kezelésére. A solastalgia fogalmát egyre gyakrabban használják az egészségügyi és környezeti szakirodalomban, és egy 2025-ös áttekintés szerint összefügghet depresszióval, szorongással, poszttraumás tünetekkel és testi panaszokkal is.
A ritkán emlegetett gondolat itt az, hogy az egészséghez nem csak test és psziché tartozik, hanem hely is. Az emberi jóllét mélyen összefügg azzal, milyen környezetben élünk, milyen tájhoz kötődünk, milyen évszakokra számítunk, milyen ritmusok adnak biztonságot. Ha ezek a ritmusok felborulnak, az nem pusztán ökológiai vagy gazdasági probléma. Lelki veszteség is.
Sokan azért nem beszélnek erről, mert félnek, hogy túl érzelmesnek tűnnek. „Csak egy fa volt.” „Csak melegebb lett a nyár.” „Csak megváltozott a környék.” Pedig a helyekhez való kötődés nagyon is valós. Egy utca, egy park, egy tópart, egy hegyoldal vagy egy kert része lehet az identitásunknak. Amikor ezek átalakulnak vagy eltűnnek, akkor nem tárgyakat veszítünk, hanem emlékeket, szokásokat, biztonságérzetet, közösségi történeteket.
A solastalgia különösen erősen érintheti azokat, akiknek az élete közvetlenül kapcsolódik a természethez: gazdálkodókat, halászokat, erdészeket, vidéki közösségeket, őslakos népeket, kertből élő családokat. De városlakóként is ismerős lehet. Amikor egy árnyékos fasort kivágnak, egy zöldterület beépül, vagy a nyári hőség miatt a város nappal élhetetlenné válik, az emberek nem csak kényelmetlenséget tapasztalnak. A saját lakóhelyükhöz fűződő kapcsolat sérül.
A klímaváltozásról szóló kommunikáció gyakran számokkal dolgozik: Celsius-fokokkal, kibocsátási értékekkel, tengerszint-emelkedéssel. Ezek fontosak, de sok ember számára távoliak. A solastalgia azért erős fogalom, mert közelebb hozza a problémát. Megmutatja, hogy a környezeti változás nem valahol máshol történik, hanem az emlékeinkben, a napi útvonalainkon, az alvásunkban, a hangulatunkban, a jövőképünkben.
Fontos azonban óvatosan beszélni erről. A cél nem az, hogy mindenkit még jobban szorongassunk. A cél az, hogy érvényesítsük az érzést. Ha valaki fájdalmat érez a környezete pusztulása miatt, az nem túlérzékenység. Lehet egészséges válasz egy valós veszteségre. A kérdés az, hogy ebből a fájdalomból hogyan lehet kapcsolatot, cselekvést és közösségi erőt építeni.
Egyéni szinten segíthet, ha nevén nevezzük a veszteséget. Ha beszélünk róla családban, közösségben, terápiában, iskolában. Segíthet a helyi természethez való aktív kapcsolódás: közösségi kert, faültetés, pataktakarítás, árnyékolási program, városi zöldítés, helytörténeti emlékek megőrzése. Nem azért, mert ezek önmagukban megoldják a klímaválságot, hanem mert visszaadják a cselekvőképesség érzését.
Társadalmi szinten pedig el kellene fogadnunk, hogy a környezetvédelem mentális egészségvédelem is. Egy árnyékos park, egy élhető utca, egy megóvott erdősáv, egy tiszta vízpart nem csupán „szép”. Lelki infrastruktúra. Olyan tér, amely segít szabályozni a stresszt, erősíti a közösségi kötődést, és emlékeztet arra, hogy van jövő, amelyhez érdemes kapcsolódni.
A solastalgia végső tanulsága talán az, hogy az otthon nem csupán falakból áll. Az otthon hangokból, illatokból, évszakokból, fákból, útvonalakból, ismerős fényekből és közös emlékekből épül. Amikor ez sérül, az egészségünk is sérülhet. Ezért a bolygó védelme nem elvont ügy. A saját belső otthonosságunk védelme is.
Kép forrása: freepik.com