Egy párkapcsolatban előbb-utóbb mindenki szembesül azzal, hogy a saját vágyai nem feltétlenül illeszkednek a közös élet kereteibe. Lehet, hogy valaki régóta szeretne elutazni egy távoli országba, beiratkozna egy drágább képzésre, megvásárolná álmai autóját, vállalkozást indítana, vagy egyszerűen több pénzt fordítana önmagára. Aztán jön a pofon, hogy a családi költségvetés szűkös, az erre szánt összeg túl nagy terhet jelent, vagy a párunk egyszerűen nem érzi fontosnak azt, ami nekünk értékes lenne.
Ilyenkor zakatolni kezd a fejünkben a kérdés, hogy önző vagyok -e, ha ettől rosszul érzem magam. Legtöbbször viszonylag gyorsan háttérbe szorítjuk az igényeinket, megalkuszunk és ennyi. De valami belül mégiscsak motoszkál, mintha azt éreznénk, hogy eláruljuk magunkat azzal, ha teljesen feladjuk, amit szeretnénk. Remek kérdés ilyenkor, hogyan maradhatunk önazonosak úgy, hogy ne romboljuk le az egységet, mert azt természetesen szeretnénk megőrizni. A válasz pedig ritkán fekete-fehér, de lássuk a valóságot. Egy házasságban természetes, hogy vannak közös prioritások. A lakhatás, biztonság, gyereknevelés, tartalék vagy mindennapi megélhetés valóban nem tolható félre csak azért, mert az egyik félnek van egy álma. A felelősségteljes együttélés része, hogy nem minden vágy teljesülhet azonnal. Fontos tudnunk, hogy a vágyak sokszor mélyebb szükségletekről szólnak. Aki utazni szeretne, lehet, hogy szabadságra, inspirációra és élményekre vágyik. Aki képzésre menne, talán fejlődni szeretne, és fontos számára, hogy ne rekedjen meg. Aki vállalkozna, lehet, hogy önállóságot és alkotóerőt keres. Aki pedig egy különleges autót szeretne, annak lehet, hogy egy régi álom beteljesülését jelenti. Ha csak annyi az indok, hogy erre nincs pénz vagy ez nem olyan fontos, akkor azzal szembesülhetünk, hogy aki fontos számunkra, annak mi nem vagyunk elég fontosak, mert nem értette meg igazán, mit jelent a nekünk az adott vágy. Az elutasításnál könnyen úgy érezhetjük, mintha minket utasítanának el. Ha valaki hónapokon vagy éveken át azt hallja, hogy minek az, ez luxus, ennyit nem ér, akkor lassan megtanulhatja elfojtani az igényeit. Ez pedig hosszú távon keserűséghez vezethet. Nem feltétlenül a meg nem vett tárgy, a kihagyott utazás vagy az elmaradt tanfolyam fáj igazán, hanem az, hogy a kapcsolatban nincs helye annak, ami nekünk fontos lenne.
A párkapcsolati érettség egyik jele, hogy bár nem tudunk minden vágyat azonnal teljesíteni, vegyük komolyan egymást. Beszélgessünk róla, tervezzünk közösen, mert figyelem és tisztelet jár egymásnak. Egy vágy halasztása nem ugyanaz, mint annak eltemetése. Ugyanakkor vigyáznunk kell, hogy a vágyainkat ne követelésként tegyük le az asztalra. A nekem ez jár hozzáállás könnyen szembenállást szül. Sokkal működőképesebb, ha közös tervezés indul, hogy mikor férhet bele, milyen feltételekkel, milyen kisebb lépésekben, milyen kompromisszummal. Erre kell, hogy legyen igény és lehetőség! A halasztásban van remény és közös gondolkodás. Az eltemetésben sokszor lemondás, magány és csendes csalódás. Ami nekem fontos, az a másiknak is az kell hogy legyen, hiszen ez jelenti azt, hogy törődik velem.
A pénzügyi realitásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni, de a kapcsolat érzelmi valóságát sem. Ha valamire most nincs pénz, attól még lehet róla beszélni szeretettel. Ha a párunknak nem fontos ugyanaz, attól még fontos lehet neki, hogy nekünk számít. Ez óriási különbség. Viszont nem szabad hibáztatnunk őt, ha ez nem jön magától. Nagyon gyakran mi vagyunk a hibásak abban, hogy nem fejezzük ki őszintén az érzelmeinket, így már előre eltemetjük valódi megértésünket. Ez kommunikációs hiba, ami ma a társadalom nagy részére igaz. Őszintén, kedvesen csak azt kell megfogalmazzuk, hogy mit szeretnénk, nem azt, hogy a másiknak mit kellene éreznie, tennie, hogyan kellene gondolkodnia. Mert az tényleg konfliktust szül. Ha ezt megtesszük, már valóban nem nálunk van a labda. Jellemzően elég meglepő, hogy ilyenkor mi történik, egyáltalán nem ritka, hogy fogalma sem volt róla, hogy mit éreztünk és nagyon gyorsan pozitív fordulatot vesz egy régen beragadt probléma kezelése.
Sajnálatos módon kevés hasznos üzenet jut el ezzel kapcsolatban a házastársakhoz, pedig rengeteg kapcsolat megmenthető egyszerű és már régen bevált módszerekkel. A párkapcsolati konfliktusok jelentős része nem valódi problémákon, hanem kommunikációs hibákon, félreértéseken, elfojtást okozó előfeltételezések miatt bukik el. Ahol egy ilyen álom elbukik, ott általában több is ugyanerre a sorsra jut és a lesöpört vágyak rejtett fiókját egyszer csak már nem lehet becsukni.
Ezért nem kell automatikusan feladni. Ha teljesen lemondunk róluk csak azért, hogy ne legyen konfliktus, akkor könnyen elveszíthetünk valamit abból az emberből, akik nem csak lenni szeretnénk, hanem valójában ott legbelül vagyunk is. Ez pedig előbb vagy utóbb a kapcsolat és a családi béke rovására megy. Vigyázzunk, mert egy kisebb vágy hiányát hangsúlyosabban élhetjük meg csupán azért, mert a nagyobbról le kellett mondanunk. Ez pedig már egy állandó méregfog, amit bizony kezelni kell. Nem lehet a közös élet ára önmagunk feladása, de ne hárítsuk a másikra azt, amit mi mulasztottunk el. Először magunkkal legyünk tisztában, aztán várhatjuk csak el, hogy megértsenek minket. Lehet, hogy mégsem annyira fontos az a tárgy, csupán egy szimbólum, ami valójában bánt. Tisztázzuk magunkkal, mi is a helyzet valójában és engedjük el végleg, ha nem számít, de ha igen, soha nem adjuk fel. Senki sem fogja helyettünk képviselni a legbelső értékeinket, ezt egyedül mi magunk tehetjük meg tiszta, őszinte kommunikációval, tehát az érzéseink, gondolataink, igényeink egyértelmű, jól érthető, de szelíd kifejezésével.
Kép forrása: freepik.com